Így gondozd a korallvirágot!
Az egyik legnépszerűbb virág, amely nem csak a lakásban vagy az irodában, hanem az erkélyre kiültetve is különleges dísz lehet, ráadásul a gondozása sem annyira bonyolult. Most összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat erről a csodás virágról.
Honnan származik?
A korallvirág Madagaszkár szigetéről származik, annak is a kevésbé meleg éghajlatú részéről, ezért a növény nem annyira igényli a meleget. 10 és 25 °C között bárhol tarthatjuk nyugodtan, így kül- és beltérre is ideális. Bár télen érdemes bevinni a lakásba, de tavasztól nyugodtan kiültethetjük a balkonra cserépbe vagy virágládába.
Mikor virágzik?
Bár általában tavasszal hozza a virágait, gondos ápolás mellett elérhetjük, hogy akár télen is virágba boruljon, ehhez a kapott fénymennyiséget kell csökkentenünk szeptembertől kezdve egy hónapon keresztül. Fontos, hogy amikor a kis virágai elnyílnak, azonnal vágjuk le a tőről, ha ezzel együtt a hajtásokból is levágunk, akkor segítjük a növény bokrosodását.
Fényigény
A korallvirág szereti a napfényt, de nyáron igyekezzünk megóvni a tűző naptól. Minimális fényigénye napi 4 óra, ez már elég a virágunknak ahhoz, hogy ne veszítsen a formájából. Legjobban 19 és 20 °C között érzi magát, télen pedig legalább 10 fokon kell tartanunk ahhoz, hogy ne hullajtsa el a leveleit.
Vízigénye
Nem túl nagy a vízigénye, de pont ezért érdemes vigyáznunk azzal, hogy nehogy túlöntözzük. Érdemes mindig figyelnünk a földjét és csak akkor újabb adag vizet adnunk neki, amikor már teljesen száraznak érezzük. Ha meg tudjuk oldani, akkor figyeljünk arra is, hogy lágy vízzel locsoljuk a virágunkat. Azoknak, akik lakásban szeretnék nevelni ezt a növényt, egy jó hír, hogy a korallvirág nagyon jól bírja a száraz levegőt, ezért nem szükséges permeteznünk a leveleit.
Betegségei
A korallvirág legfontosabb ellensége, ha 10 fok alá kerül, ugyanis ekkor elhullatja a leveleit, de a pajzstetvek és levéltetvek ellen is érdemes védenünk virágunkat, ugyanis könnyen megfertőződhet velük és súlyosan károsíthatják a növényt.
Ha hasznosnak találtad, nyomj egy lájkot, vagy oszd meg.
Forrás: femcafe.hu