Hétköznapi pszichológia, hangulatjavítás

 

 

Ebben a szürke , esős, nyírkos időben a kedvünk is elszáll, szomorkások leszünk, depresszív hangulatba kerülünk. még az önbizalmunk is csökken, hiszen nehezen motiválódunk az élet kihívásaira.

 

Hogyan lehet rajta változtatni ???
Íme:

Dr. Emmett Velten 1967-ben írt disszertációjában lefektette egy érdekes technika alapjait, amelyet ma úgy hívnak, hogy a Velten-féle hangulatkiváltó eljárás.
Az idős doktor a mai napig praktizál az arizonai Phoenix-ben, és a módszerét a mai napig használják a pszichológusok, főkéntazért, hogy pozitív hangulatba hozzák a kísérleti alanyokat.
Érdemes kipróbálni, érdemes használni, ha rosszkedvű vagy, esetleg akkor, ha egy fontos megbeszélésre készülsz és sikerre akarod hangolni magad, vagy akkor,
ha kérned kell valakitől valamit és jól jönne egy kis önbizalom.
Meglehetősen egyszerű módszerről van szó.
Néhány állítást kell elolvasnod, majd újraolvasnod úgy, hogy közben igyekszel meg is élni a vázolt érzéseketvagy éppen hangulatot.
 A megerősítésként ható mondatok semlegesen indulnak, majd egyre pozitívabbakká válnak, ahogy előre haladsz.
Az állításokat úgy tervezték meg, hogy igazán euforikus, kifejezetten optimista, bizakodó hangulatba hozzák az alanyt.
Téged.

 

Instrukció:

Mindegyik alábbi állítást olvasd el magadban. Aztán olvasd fel hangosan is az állítást, majd néhány pillanatig éld át az általa sugallt érzést!
Ha jólesik, hunyd le a szemed és képzeld is el, hogy mindez megtörténik veled. Ne tölts túl sok időt egy-egy állítással, néhány másodperc után lépj tovább a következő mondatra.
Az egész eljárás nem tart tovább 10 percnél. A sikered azon múlik, hogy hajlandó vagy-e érzelmileg reagálni a felolvasott felvetésekre: ha csak gépiesen,
beleélés nélkül ismételgeted az állításokat, sokkal kisebb lesz a hangulatodra gyakorolt hatásuk.
 

 

A Velten-féle hangulatkiváltó eljárás állításai:
1. A mai nap se nem jobb, se nem rosszabb, mint bármelyik másik nap.
2. Mégis, kiválóan érzem ma magam.
3. Gondtalannak és könnyűnek érzem magam.
4. A végén még kiderül, hogy ez egyike a jó napjaimnak.
5. Ha jó az ember hangulata, akkor jó dolgok történnek vele, és nekem jó a
hangulatom.
6. Annyi energiám és önbizalmam van, hogy jut belőle másnak is.
7. Vidám vagyok és életteli.
8. Mindent összevetve, nem okoz túl sok gondot az, hogy tiszta fejjel
gondolkodjak.
9. A szüleim legtöbbször nagyon büszkék rám.
10.Lefogadom, hogy a nap hátralevő részében a dolgaim remekül alakulnak
majd.
11. Örömmel tölt el, hogy a legtöbb ember kedves és barátságos velem.
12. A legtöbb dolgot helyesen ítélem meg.
13.Tele vagyok energiával és ambícióval, úgy érzem, hosszú időt kibírnék
alvás nélkül.
14. Ez egy olyan nap, amikor erőfeszítés nélkül át tudom rágni magam a
feladataimon.
15. Könnyűszerrel szerzek új barátokat.
16. Ha odateszem magam, rendbe tudok hozni bármilyen ügyet.
17. Most lelkes és magabiztos vagyok.
18. Bízom benne, hogy a jövőben számtalan jó napot élhetek meg.
19. Újra meg újra eszembe jut a kedvenc dalom.
20. Olyan jó, hogy a barátaim között vannak energikus és optimista emberek.
21. Olyan nagy kedvem lenne beszélgetni. Mindegy kivel, bárkivel szívesen
beszélgetnék most.
22. Tele vagyok energiával és egyre inkább tetszik a munkám.
23. Képes vagyok pontosan és hatékonyan elvégezni a feladataimat.
24. Pontosan tudom, hogy képes vagyok elérni a kitűzött céljaimat.
25. Most jut csak eszembe, hogy a legtöbb dolog, amely nyomasztott, nem is
nyomasztott volna, ha másképp állok hozzájuk.
26. Erősnek és élettelinek érzem magam.
27. Most valami nagyon nagy dolognak kellene történnie ahhoz, hogy
megállítson.
28. Ha a nagy egészet nézem, akkor nyilvánvaló, hogy a dolgok egyre jobban
és jobban alakultak az életemben.
29.Tudom, hogy a jövőben nem fogom túlhangsúlyozni az úgynevezett
’problémákat’.
30. Optimistán hiszem, hogy a jövőben jól elboldogulok majd a legtöbb
emberrel, akivel találkozom.
31. Túlzottan elfoglalt vagyok ahhoz, hogy aggodalmaskodjak.
32. Elképesztően jól érzem ma magam!
33. Ebben a hangulatban tele vagyok ötletekkel.
34. Fantasztikusan jól vagyok! A képességeim legjavát adom ma.
35. A dolgaim nagyon jól alakulnak, tele vagyok lehetőségekkel!
36. Érzem, hogy a barátaim java a jövőben is mellettem lesz majd.
37. Majdnem mindenben meglátom a jót.
38. Annyira vidám és játékos vagyok ma, hogy legszívesebben mondanék
valakinek egy ostoba viccet.
39. Bármibe fogok, telve vagyok bizsergető energiával.
40. Frissnek és kipihentnek érzem magam.
41. Az emlékezőtehetségem kiváló formában van ma.
42. Ilyen feldobott állapotban gyorsan dolgozom és minden elsőre sikerül.
43. Bármilyen feladatot végzek, kiválóan tudok koncentrálni.
44. Az elmém tiszta, az eszem gyorsan forog.
45. Az élet tele van vidám dolgokkal, rengeteg örömforrás vesz körül.
46. A dolgaim ma egyre jobban és jobban alakulnak.
47. Olyan a munkabírásom, mint egy lónak: ide nekem egy feladatot!
48. Könnyen hozok jó döntéseket és könnyűszerrel védem meg őket a
kritikával szemben.
49. Az életem gyeplője az én kezemben van.
50. Bárcsak bekapcsolna valaki egy jó zenét, jó hangosan!
51. Hát ez milyen jó! Fantasztikusan érzem magam, kirobbanóan jó kedvem
van!
52. Összeszedett vagyok. Vág az eszem, mint a borotvapenge.
53. Ez egy olyan nap, amikor bármire képes vagyok!
54. Mindjárt kirobban belőlem a nevetés. Bárcsak mondana valaki egy viccet,
hogy legyen mire fognom!
55. Tele vagyok energiával!
56. Istenem, csodálatosan érzem magam!

 

Forrás:micsodanok.hu

 

 


Készíts ingyenes honlapot Webnode