Tükröm, tükröm...
Mindannyiunk emlékezetében – vagy ha anyukák vagyunk, az estimese-olvasás folytán fantáziánkban – élénken él Hófehérke és a gonosz mostoha története: a szép, kedves és ártatlan lányé, és a szép, de gyűlöletbe hajló önbizalomhiányban szenvedő mostohaanyáé. Habár a mese pálcát tör a negatív karakter fölött, ám a valóság természetesen itt sem fekete vagy fehér. Hiszen az önbizalomhiányban szenvedő nő nemcsak irigy boszorka, hanem esendő, önmarcangoló, az ideáljait hiába kergető emberi lény.
A tükör és a valóság
Sok nő a tükörbe nézve elsősorban a kevésbé vonzónak tartott részeit látja: a súlyfeleslegét, a ráncait, a pattanásait, a töredezett hajvégeket, vagy a mellméretével nincs kibékülve. Esetleg újra és újra hangot ad elégedetlenségének, pozitív megerősítéseket csikarva ki környezetéből, hogy „egy pattanás nem a világ”, „szép, arányos az alkatod”, „én így szeretlek” stb.
A tükörbe nézve tehát torzan észleljük a külsőnket: ami nem tetszik, felnagyítjuk, csábos részeinket pedig szinte meg sem látjuk. Az emberi észlelés és gondolkodás sajátossága, hogy hajlamos a negatívumokra kihegyeződni: a szépséghibákra, szorongásokra, gyengeségekre, ami kevésbé jól működik; nem hiába mondják, hogy a dicséret-kritika aránya legyen 5:1, ellensúlyozandó a negatív észlelési tendenciát.
Előnyös és kevésbé előnyös tulajdonságaink nagyobb egészet alkotnak, kiegyenlítik egymást, és közösen hozzák létre egyediségünket. Amit nem szeretünk, beágyazódik a karakterünkbe, és távolról sem olyan kiugró, mint hinnénk, csúnyává pedig végképp nem tesz minket.
Testképzavarok
Sokszor a fogyókúrázás mögött is az elferdült testkép él. Kutatások bizonyítják, hogy a testképzavarban szenvedők akkor is túlsúlyosnak látják magukat, amikor már 45 kilósak és csonttá-bőrré fogytak. A legtöbb nőre igaz, hogy ha elé teszik különféle testalkatú nők fotóit, és meg kell állapítania, melyikhez hasonlít legjobban, valamivel testesebbnek ítéli magát, mint amilyennek a környezete látja őt.
Súlyos esetben a torzult testérzékelés oda vezethet, hogy az illető megvonja magától a táplálékot, gondolván, így elérheti a hőn áhított karcsúsági szintet. Ilyenkor beszélünk anorexiáról. Nem árt odafigyelni a környezetünkben diétázókra, hogy a fogyókúra gondosan összeállított étrendet, az édességfogyasztás mérséklését takarja, vagy éhezést. Egy másik „sok áldozatot szedő” étkezési zavar a bulimia, ahol a kontrollálatlan falási epizódokat önhánytatás követi, hogy semmi se maradjon a gyomorban, ami néhány grammot nyom. Ilyen súlyos esetekben forduljunk szakemberhez – pszichológushoz, pszichiáterhez – segítségért.
Magunkat szeretni…
A mániákus fogyókúrázás, a nőtársakra tett pikírt megjegyzések, súlyosabb esetben a nyomós esztétikai indok nélküli plasztikáztatás hátterében az áll, hogy az illető hölgy nem fogadja el és nem szereti magát, és közben másokra irigy, még ha magának se vallja be. Olyan ideálokat tart maga elé, legyen szó a divatmagazinokban látott fotókról vagy a környezete szebbnek tartott nőtagjairól, akik nem azonosak vele.
Énideálnak nevezzük azt az önmagunkról alkotott képet, amivé válni szeretnénk. Előfordulhat, hogy túl magasra tesszük a lécet, vagy olyan délibábot kergetünk, ami távol áll a személyiségünktől. Az elrugaszkodott énideálokat gyakran a szüleink elvárásaiból alkotjuk meg és tesszük magunkévá.
Amikor tükörbe nézünk, ritkán látjuk valódi önmagunkat. Helyette egyrészt látjuk azt az ideálképet, akinek örülnénk, ha a tükörből visszaköszönne, de nem köszön, másrészt látjuk azt az önmagunkat, aki ebben és ebben és ebben elmarad ettől az ideáltól. Ez okozza a torzult testképészlelést. S hogyan hagyjuk hátra magunkból a gonosz mostohát? Bármilyen nehéz, kezdjünk el örülni annak, aki ténylegesen megjelenik a tükörben! Vegyük számba az előnyös tulajdonságait (külsőt és belsőt). Hiszen, ahogy Oscar Wilde találóan írta, „megszeretni önmagunkat egy életre szóló románc kezdete”.
Ha tetszett a cikk, kérjük nyomj egylájkot. Köszönjük.
Forrás:mindigno.hu /Szabó Elvira
