Amikor elég a saját barátainkból is
A jó barátság a legjobb mankó az életben. Ettől függetlenül vannak periódusok, amikor kicsit sok a jóból, és torkig vagyunk a barátainkkal.
Szégyen vagy sem, van úgy, hogy az embernek a saját kebelbarátaiból is kicsit elege lesz, besokall, és a magamagánál antiszociálisabbakat, a magányos kitaszítottakat kezdi el ideig-óráig irigyelni. Holott kétség nem fér hozzá, hogy velük, a barátainkkal teljes és édes az élet, az ember csukott szemmel hátradőlhet, ők el fogják kapni stb. Megvan a bizalom, közös programokban sincs hiány, mondhatni tökéletes a balansz, az adok-kapok - úgy általában. De vannak periódusok, amikor szinkronban legalább három-négy korunkbelinek vagyunk az anyja, a pasija, a főnöke, a pszichológusa egy személyben, és egyszerűen túlnő rajtunk a feladat. Nem szeretetben meg jószándékban van hiány: a türelem van fogytán, a szabadidő, és a privát szféra szűkül be kényelmetlenül apróra. Szerepválság van.
Amikor a ragaszkodásuk, a kötődésük az egészségesnek tartott vagy vélt határon túlra merészkedik, és a vásárlástól az állásinterjún át a postai csekkek befizetéséig minden szirszarhoz asszisztálnunk kéne, holott már rég betöltöttük a 16-ot. Szó nincs az egyenrangúság hiányáról, féltékenység sem rondítja a baráti aranyfonált, és nagyobb drámák sincsenek napirenden. Egyszerűen csak sok a fecsegés, a számonkérés… sok az igény - talán a felelősség is alkalomadtán. Vagy szimplán csak el vagyunk csúszva egymás mellett, más időbeosztás szerint élünk: mi épp szűkebben mérnénk most a szabadidőt meg a lelki életet. Sok a napi két-három telefon. Aztán este a chat. Aztán éjjel még egy-két SMS. És reggel 9-kor már a csacsogás, mikor otthon dekkolunk pizsamában, a fogkefével a szánkban, és már rég úton kéne lenni a melóba. És ha a közös programba hiba csúszik, valami máshogy alakul, éktelen a kajabálás, napokig tart a sértődés, a kiengesztelés ugyanennyi, mintha az ember a szeretőjével tusakodna.
Ha csak egy kicsit bekussolnánk vagy eltűnnénk, vagy éppenséggel a saját melónkra, ne adj' Isten a magánéletünkre koncentrálnánk, már a csendből érezzük: főbűnt követünk el, mert "tartozunk" a napi jelenléttel, bizony, ez 24 órás meló/ügyelet - ebből nem lehet csak úgy, következmények nélkül kiseggelni. Holott csak normális kommunikáció kérdése lenne az egész, de mire odáig ér az ember, épp a józan ítélőképességének van már híján, és annyira torkig van indulattal, hogy inkább kikapcsolja a telefont, betegségre hivatkozik, sunyin bujkál ahelyett, hogy öt értelmes mondatban megfogalmazza, hogy pihenésre lenne szüksége. Hogy esze ágában sincs cserbenhagyni az övéit, megsérteni még kevésbé, csak egyszerűen szeretne levegőt venni anélkül, hogy négyfelé szakadna minden órában. Hogy igyekszik minden fronton helytállni, kíváncsi rájuk, és az idejét sem rájuk sajnálja, egyszerűen csak nem tudja a vállára venni az ő keresztjüket is, és nem tud felelősséget vállalni mások rossz döntései miatt.
Leírva persze könnyebb és egyszerűbb, mint mikor az ember a saját barátai kérdő tekintetével néz farkasszemet, de ahhoz, hogy hosszú távon ne kelljen ilyen és hasonló problémák kereszttüzében működőképes barátságokat kockára tenni, muszáj lépni. A legfontosabb talán, hogy magunknak tegyük fel a kérdést: konkrétan mi zavar olyan mérhetetlenül, és hogy ez mennyiben a mi sarunk. Hogy pontosan hol szenvednek csorbát a mi igényeink, mi az, amit már nem tudunk nyújtani, és mi az, ami garantáltan a terhünkre van, és a terhünkre is lenne a jövőben. Vagy épp csak az a baj, hogy míg mi mártírszerepbe bújunk, épp az hiányozna, hogy velünk is foglalkozzanak? Unalmasak? Az önzésük bánt? Igazságtalannak érezzük, hogy rajtunk kérik számon a saját életük foghíjait?
Az efféle érzésekről akkor is érdemes beszámolni (magunknak és nekik is), ha csak múló kellemetlenséget sejtünk a "torkig vagyok" mögött, mert hangsúlyos kérdésekre világíthat rá. Nem mellesleg nekünk is jó alkalom, hogy a baráti kapcsolataink mélységéről és minőségéről, és a bennük betöltött szerepünkről és helytállásunkról elgondolkodjunk. Mert a barátaink így is, úgy is főszereplők az életünkben - ezekre a viszonyokra is ráfér alkalomadtán egy kiadós nagygenerál. Ne sajnáljuk rá az időt.
Ha tetszett nyomj egy lájkot, vagy oszd meg. Köszönjük.
Forrás: borsa.hu
